Egyszer egy MÁSIK Nagy Kerájlságban élt egy Építész. Dolgozott szorgalmasan, mindig igyekezett a Nagy és Dicső Keráljának megfelelően szolgálni. Sok épületet felépített a Kerálj megrendelésére, és gazdagságának dicsőítésére. Történt azonban, hogy a gonosz Varázsló aki a Nagy Kerálj tanácsadója volt, alantas módon bemártotta az udvarnál az Építészt. Elültette a Kerálj fülébe a lenéző megvetés csíráját, és mivel Keráljunk ritkán mosta füleit - nemhogy belülről, de kívülről sem - ezért az rendben ki is kelt. Attól fogva emberünknek nem volt se éjjele, se nappala! Volt, hogy éjjel jöttek a Kerálj emberei és vitték a palotába, mert a Keráljnak épp akkor volt kedve valamit megterveztetni. Volt, hogy amit az Építész épített a Kerálj puszta szórakozásból leromboltatta. Volt olyan is, hogy a Kerálj menet közben módosította az elképzeléseit, és az Építészt deresre húzatta, ha nem készítette el azonnal az általa megálmodott kis tornyokat, csicsapicsákat.
Márpedig attól fogva sosem volt az építésznek elég ideje végrehajtani a Kerálj szeszélyei szerinti dolgokat. Az Építész sokáig húzta ilyen állapotok közt is, hisz 14 gyereket kellett etetnie, meg aztán ott volt a sok csengő arany amit az új szekerére hitelezett a Nagy Piac egyik legmegáltalkodottabb uzsorásától. És nem utolsósorban szeretett házakat, palotákat, kastélyokat építeni!!! Ám a szűzlány (aki nem is szűz...) is megunja előbb utóbb a dolgot, egyszer csak elege lett a hercehercákból. Nagyon fájt már a segge is a sok botütéstől. Már egy ép gatyája sem volt: mindig pont akkor jöttek megbotozni a hajdúk, mikor egy új nadrágot csináltatott a szabónál. A kuruzslónál már külön számlát nyitott annyiszor kellett az istállófiút sebkenőcsért szalajtani. No szóval Építészünk úgy döntött eleget verték a szebbik felét, és ő most aztán szerencsét próbál más szakmákban, mint például a kondás, vagy a birodalom legtávolabbi falujában tehénpásztorként szerencsét próbálás. A Nagy Kerálj nem nagyon búsult a hiánya miatt, volt épp elég építész (igen, kisbetűs építész) a birodalomban, így hát rá se hederített a dologra. DE!!! Az egyszeri építészünk helyére jelenkezők közül, egy sem tudott olyan szép kastélyokat és palotákat építeni mint emberünk. Volt amelyik összedőlt, mert vékonyra építették a tartófalakat, volt amelyikről egy hét alatt lefújta a szél a cserepeket, és amúgy is, általában véve csúnyák voltak. A Nagy Kerálj sorban elcsapatta mindet, kit derékban kit nyakban, kit meg ahol a részeges bakó épp eltalált. Egy idő után azonban elfogytak az építészek a birodalomból, és már az import építészből is kevés volt szerte a Korongon. És a Nagy Keráljnak eszébe jutott a régi és dicső Építész, kinek kastélyai és palotái még most is büszkén álltak. Elhatározta, hogy megkeresteti és visszahozatja birodalmába az Építészt. El is indultak a hírnökök szerte a birodalomban, hogy előkerítsék. Sokáig nem jött hír, hogy merre járnak, ám egyszercsak megtalálták, (úgy hallottam a borosüveghegyen túl) és átadták neki a Nagy Kerálj üzenetét: "-Hé Építész! Ha kedves az életed és akarsz sok aranyat, gyere haza és építs nekem újra várakat, kastélyokat, mint rég!!!" Az Építész visszament a hírnökök kiséretében a Nagy Kerálj palotájába, és így szólt: "-Te Nagy Kerálj ne hidd azt hogy a számba foshatsz, te vagy az akinek soha NEM dolgozom többé !!!! Akkor sem ha a világ minden kincsét nekem adod, mert aki egyszer lenézett és megvetett engem, az ugyan mily indok miatt fog mégegyszer emberszámba venni????" Ezzel sarkonfordult és soha többé nem látták a birodalomban, de még a környező országokban sem. Úgy hírlik, szívós kitartással elérte a winomeditáció olyan fokát, hogy sikerült átbillennie fizikálisan és lekileg is a Földkorong alsó felére. Ott pedig az univerzum lényéből fakadóan minden fodítva van: - a Keráljoknak parancsolnak a népek, a legkisebb szarostalpú paraszt a legnagyobb úr, - a házak maguktól épülnek fel, nem kell hozzájuk építész, csak odahordják a romos törmeléket és pár hét alatt magától felomlik a kész kastély, - a bor pedig visszaterem az üres üvegbe, és ha nem isszák meg hamar, akkor kis idő múlva szőlő lesz belőle. Ott él hát Építészünk és semmi dolga nincs, csak a teli üvegekből eltávolítani a jó bort, hogy nehogy még a végén betemesse őket a sok szőlő....
